Így rajzold meg a tökéletesen élethű szemet!

A mostani cikkemben szeretnék gyakorlati segítséget nyújtani a szem rajzolásához.

Olyan témát választottam, aminek az elkészítéséhez nincs szükség különleges eszközökre, és megrajzolása sem igényel különösebb előképzettséget. Leginkább megfigyelőképességre van szükség, nem pedig rajztudásra. 24 ábra segítségével és útmutatással, lépésről lépésre haladva tudsz követni.

A szem meghatározó részlete egy portrénak, éppen ezért nagyon fontos a pontosság. Mivel csupán szemről is fel lehet ismerni valakit, ezért törekedni kell a precizitására.

Néhány alapszabály a szem rajzolásához

Mielőtt a munkának nekiállunk, érdemes néhány szabályt megismerni, hogy minél élethűbb képet tudjunk készíteni:

  1. A pupilla és az írisz mindig kör alakú elölnézetből (ezért gyakran sablont használunk, hogy ne torzuljon ez a szabályos forma).
  2. A pupilla mindig fekete színű, függetlenül a szem színétől. A rajta megcsillanó fény viszont hófehér, ezért ezt a részt már az elején szabadon hagyjuk.
  3. A pupilla mindig a kör közepén van.

Ha ezt a három szabályt betartjuk, már nagy lépést tettünk az élethű szem megrajzolásáért.

Felhasznált eszközök

Szem rajzolása lépésről lépésre:

1. lépés: A rajzlapra halványan felrajzolunk (keményebb ceruzával) egy 6×12 cm-es, elfelezett téglalapot. Arra ügyelni kell, hogy finoman rajzoljuk fel, mert ezt utólag ki fogjuk radírozni.

2. lépés: Elkezdhetjük a szem kontúrját megrajzolni. Itt is a keményebb ceruzára van szükség és finom vonalvezetésre. A szem egy szilvamagra hasonlít, vagy egy mandulára. A belső szemzug a bal alsó négyzetrácsnál indul és az alsó szemvonal súrolja a négyzetrács alsó vonalát.

3. lépés: Következik a szemhéj, az írisz és a pupilla. Ennél a résznél használhatunk körsablont, ha úgy biztonságosabban tudjuk felvázolni a körformát. Vigyázni kell viszont arra, hogy az írisz felső részét takarja a szemhéj, ezért az nem látszik. (Nem minden szemnél van így, ha valaki rémült, vagy csodálkozik, akkor látszódhat a teljes írisz.)

A szemhéj vonala felér a négyzetrács felső vonaláig és kb. párhuzamosan fut a felső szemnyílás vonalával.

4. lépés: Radírozzuk ki a négyzetrácsot, csak a szem kontúrja maradjon.

5. lépés: Kezdődik az árnyékolás. Itt mind a kétféle ceruzára szükségünk lesz.

Egy grafitrajznál nincs igazán fehér szín a képen, vagy csak nagyon kevés. Ez is leginkább a megcsillanó fénynél látható. Ezen a szemrajzon csupán a csúcsfény fehér a pupilla szélénél, ezért a szem többi részét be fogjuk satírozni.

A szemfehérjével kezdjük, használjuk a keményebb ceruzát a bal oldalnál. A szem gömbölyű, ezért nagyon finom mozdulatokkal a kör alakját követve satírozzunk. Ez az oldal kapja a több fényt, tehát itt lesz egy rész, ami különösen világos marad.

6. lépés: A jobb oldali szemfehérje színét sötétebb ceruzával satírozzuk be. A szemnek ez a része árnyékban van, ezért jóval sötétebb a baloldalinál. Óvatosan bánjunk a grafittal, az írisz felé közeledve egyre halványabb vonalakkal dolgozzunk.

7. lépés: Ezek után a sötétebb tónus felől mossuk össze a vonalakat papírceruzával. A papírceruza használatához nem kell nagy gyakorlat, arra kell csupán ügyelni, hogy mindig megtisztított ceruzát használjunk, hogy csak olyan helyre kerüljön grafit, ahová szeretnénk. A papírceruza által felszedett grafit ugyanis vissza fog kerülni a képünkre, de lehet, hogy nem a kívánt helyre. A papírceruzát megtisztítani egy üres lapon lehet legkönnyebben. Soha ne faragjunk papírceruzát, mert tönkremegy! Korrigálni gyurmaradírral érdemes, mert az folt nélkül kiveszi a grafitot a rajzlapból. Ha nincs kéznél gyurmaradír, akkor használjunk olyan radírt, amivel egészen apró részleteket is ki lehet szedni. Ilyen például a precíziós radír is.

Tipp: Innentől kezdve érdemes egy lapot a kezünk alá tenni, hogy ne kenjük el a munkánkat. A puha grafit nagyon maszatol.

8. lépés: Most a belső szemzug következik. Ez a valóságban mindig nedves, tehát a fény ezen is megcsillan, mint a pupillán. Két része van, a külső és a belső szemzug. Ennek árnyékolásához is a puhább ceruzára van szükségünk.

9. lépés: Most ezt is összemossuk papírceruzával.

10. lépés: Most a szemhéjnak adunk tónust. Ez a bőrdarab egy hengerre hasonlít, ezért, hogy ezt érzékeltessük, a középső területet hagyjuk a legvilágosabbra, mert ott éri a legtöbb fény. A keményebb ceruzát használjuk, és nagyon finom mozdulatokkal satírozunk.

11. lépés: Most összedolgozzuk papírceruzával, hogy homogén felületet kapjunk. Óvatosan dolgozzunk, és ne felejtsük el, hogy mindig a sötétebb résztől induljunk a világosabb felé, valamint a papírceruzát ne nyomjuk rá erősen.

12. lépés: A sötétebb részeket még jobban besötétítjük a puha grafittal.

13. lépés: Most következik a pupilla. Ez a szem legsötétebb része, leszámítva a benne megcsillanó fényt. Használjuk a puha ceruzát és nyugodtan nyomjuk rá erősen satírozás közben. Ne felejtsük el a csúcsfényt kihagyni, ami fehér marad.

14. lépés: Ugyanezzel a ceruzával húzzuk ki az írisz gyűrűjét és tompítsuk papírceruzával.

15. lépés: A szemhéj felső vonalának és az írisz gyűrűjének adhatunk sötétebb tónust puha ceruzával, majd papírceruzával.

16. lépés: Most következik az írisz. Ez minden embernek egyedi, benne hajszálerek százaival. Hogy ezt a mintázatot élethűen ábrázolni tudjuk, ismét használjuk a keményebb ceruzánkat. A vonalak sugárirányban a pupillából indulnak ki, ezért először húzzunk határozott, de nem túl erős egyenes vonalakat az írisz gyűrűje felé.

17. lépés: Ezt követően adjunk egy halvány alapszínt az írisznek. Ezt kemény ceruzával és nagyon vékony vonalkázással tudjuk elérni. Ügyeljünk a sugárirányra, és óvatosan, finom mozdulatokkal dolgozzunk.

Korrigálni mindig lehet, legegyszerűbben a gyurmaradírral. Akkor lesz hatásos eredmény, ha egyenletes és egyenes vonalakat húzunk. A pupilla környéke lehet egy picit sötétebb és sűrűbb.

18. lépés: Az írisz rajzolása többlépcsős feladat. Továbbra is a keményebb ceruzával dolgozunk, egyre több vonalat rajzolunk fel. Ezek sűrűsége, ill. ritkasága ad tónust a gömbölyű írisznek. Ekkor kezdhetjük el óvatosan papírceruzával összemosni a pupilla körül a satírozott vonalakat. Ne vigyük túlzásba a használatát, mert azt szeretnénk, ha a csíkozás látható maradna a végén.

19. lépés: A szem bal oldalról kapja a fényt, erre figyeljünk az árnyékolásnál. A szemgolyó bal oldala jóval világosabb a jobbnál, és ez a különbség még az íriszen belül is megfigyelhető. A bal oldal itt is világosabb, és ahol a fény belesüt a szembe, ott visszatükröződést is láthatunk. Azt a területet hagyjuk fehéren. A legsötétebb terület pedig a felső szemhéj alatti rész.

20. lépés: Haladjunk tovább még mindig az írisznél maradva. Sötétíthetjük az árnyékosabb részeket, valamint eljött a pillanat, hogy a tükröződést is kidolgozzuk. Tegyünk papírceruzával egy pici foltot az íriszbe a pupilla bal oldalához. Ezek után húzzunk két határozott vonalat szintén a baloldalra: ezek a vonalak lesznek a szempilla visszatükröződései az íriszben.

21. lépés: Az utolsó fázisban, tompítsuk a pici foltot radírral, de csak nagyon óvatosan. A gyurmaradír most is előny, mert csak óvatosan rá kell nyomni és máris észrevehetően kivette a grafitot.

22. lépés: A rajzunk utolsó lépéseként a szempillák következnek. Ezek adnak „életet” a szemnek.

Itt is érdemes néhány szabályt betartanunk, hogy a szempilla élethű legyen:

  • Az alsó szemhéjak pillái vékonyabbak és ritkábbak a felsőnél és a szemzug felé ritkulnak és kisebb hosszúságúak.
  • A szempillák a végüknél elvékonyodnak.
  • A szempillák nem egyenesen nőnek, hanem ívet írnak le.
  • Mivel a szemgolyó gömbölyű, a szempillák a szemhéjból követik ennek a gömbölyűségnek a formáját, azaz valamennyire sugárirányúak. Erre figyeljünk a megrajzolásukkor.

Vegyes puhaságú ceruzákat használjunk. A vonalakat mindig a szőr növekedésének irányába húzzuk, úgy hogy a végük elvékonyodjon. Ezt úgy tudjuk elérni, hogy ceruzánkat a vonal végén úgy emeljük fel, mintha egy repülőgép felszállna. Tehát nem hirtelen, kezünket megállítva abbahagyjuk a vonal húzását, hanem lágyan elemeljük a kezünket. Érdemes ezt a mozdulatot egy külön lapon próbálgatni.

Vannak a szemhéjunkon vékonyabb és vastagabb szálak. Ezt különböző nyomással érzékeltetjük. Továbbá a szőrszálak gyakran keresztezik egymást és semmiképpen sem nőnek katonás rendben. Ha természetes hatást szeretnénk elérni, akkor ezt is figyelembe kell vennünk és egy-egy szálat keresztirányba is behúzunk.

23. lépés: Ezzel el is készültünk a szemmel.

Távolodjunk el egy kicsit a képtől, fújjuk ki magunkat, tartsunk szünetet. Később figyeljük meg még egyszer nagyon alaposan a referenciaképünket, és próbáljuk felfedezni az esetleges különbségeket.

Apró korrigálások következnek, azaz a pupilla színét lehet mélyíteni, esetleg bizonyos részeknél tompíthatjuk az árnyalatokat, vagy mintázhatjuk az íriszt is, amennyiben szükségét érezzük.

Tűhegyes ceruzával a becsillanó fény fehér részébe a szemhéj alatt rajzoljunk be néhány tükröződő szempillát.

Egy kevés tónust kaphat a szem környéke is, hogy az eredmény minél valósághűbb legyen.

Ha követted az útmutatásaimat, egészen biztosan sikeresen megrajzoltál egy emberi szemet! Most már bátran nekiállhatsz bármilyen szem megrajzolásának. Minden szem egyedi sőt, különböző érzelmek kifejezésére is alkalmasak izmaink. Rajzolj minél többet, egyre finomodnak majd a mozgásaid és valódi sikerélményed lesz, ha a fent leírt néhány szabályt szem előtt tartod. A lépések hasonlóak lesznek, mint ennél a szemnél.

További sok sikert és örömteli színezést kívánok!

(A referenciakép forrása: Jordan Molina)

7 thoughts on “Így rajzold meg a tökéletesen élethű szemet!

  1. Nagyon jó ez az oldal!
    Tényleg letudtam rajzolni egy szemet, persze lehetne szebb is de most rajzoltam meg először!
    Mindenki próbálja ki aki egy szép szemet szeretne lerajzolni!!!!!!!😉🙂

  2. Nagyon jo imádom bar jobb is lehetne😉😉😄😄😄☺😊😀😁😂😃😅😆😇😈😉💓💗

  3. Köszönöm ezt az érthető,követhető magyarázatot.Renélem az egész arcra is kapunk Tölled tanácsot.

  4. Nagyon szép le is rajzoltam!!!!!!

  5. Fantasztikus! Én most rajzoltam először szemet, ami az elkészült rajzomon látszik is, de így is nagyon jó lett szerintem és ez az értelmes magyarázat és a jó képek nélkül sehogy se sikerült volna. Biztos, hogy vissza fogok még térni erre az oldalra, más témák rajzolása miatt :))

  6. Nagyon hasznos , vilagos tanacsok . nagyon koszonom!

  7. Nagyon szuper nagyon jól sikerült a szem le rajzolása!
    Mindenkinek ajálom ezt az oldalt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük