Tűfilc összehasonlítás - Hogyan válasszunk?

Tűfilc összehasonlítás – Mi is a különbség?

Tűfilc összehasonlítás – Mi is a különbség?

Tűfilc összehasonlítás - Hogyan válasszunk?Ha már régebben olvastátok blogunkat, láthattatok korábban egy tűfilc összehasonlító cikket, azonban azóta több új márkánk is érkezett, így úgy gondoltuk ideje egy frissebb verzió készítésének. Én most azonban nem az összes tűfilcünket, hanem inkább a műszaki tűfilceket szeretném inkább bemutatni nektek. A tesztek mindegyike Tombow Bristol papíron készült.

 

Az összehasonlítás szempontjai

Először is a tinták feketeségét próbáltam ki egy, majd két rétegben is. Ezután azt néztem meg, hogy körülbelül milyen gyorsan száradnak meg, mennyi idő elteltével tudom elhúzni úgy rajta az ujjam, hogy ne mosódjanak el. Majd kipróbáltam, hogy mennyire állnak ellen a radírozásnak, mennyire fakulnak ki. Ezután következett, hogy megnézzem, mennyi és milyenféle hegyvastagságokban érhető el. A legvégén pedig a különböző ellenállóságokat néztem meg, hogy elmosódnak-e vízzel, alkoholos markerekkel, vagy szövegkiemelővel.

Tűfilc összehasonlítás - Hogyan válasszunk?

Az eredmények – a tűfilcekről általánosságban

Tűfilc összehasonlítás - Hogyan válasszunk?A legtöbb műszaki tűfilc tintája vizes bázisú, pigmentált, amelyek idő-és fényállóak lesznek száradás után. Viszont enyhe színkülönbségek lehetnek a különböző márkák között, feltűnhet, hogy nem mindig ugyanolyan fekete az a fekete. Ezzel kapcsolatban a legjobban a Sakura, az Uni, a Tombow és a Pentel szerepeltek. Számomra ezeknek már elég sötét fekete színű a tintája, míg a többi tűfilc kicsit világosabbnak, enyhén szürkésebbnek tűnt.

A száradás között nem igazán volt számottevő különbség, egy körülbelül 5 mp elteltével már mindegyiken biztosan el tudtam húzni az ujjam anélkül, hogy elkentem volna a tintát. Ez persze függhet a papírtól, a hegyvastagságtól, és attól is, hogy hány réteget rajzoltunk egymásra. De így is azt mondanám, hogy relatív gyorsan száradnak. Viszont, ha például ki akarunk radírozni alattuk lévő vázlatot, vagy át akarunk menni rajta másmilyen médiummal, akkor érdemes több időt várni, akár 10-15 percet is.

A radírozást legjobban a Copic, a Pentel és a Tombow tűfilcek bírták, míg a Faber-Castell, a Winsor & Newton és a Zebra filcek fakultak meg a legjobban.

Hegyvastagságot nézve az Uni Pin tűfilcek között válogathatunk a legszélesebb skálán, 13 hegyméret közül. Legkisebb választási lehetőség pedig a Tombow Mono Drawing tűfilceknek van, amely mindössze 3 méretben kapható. Ha sokat rajzolsz tűfilccel, mindenképp érdemes azok között választani, amelyeknél nagyobb skálán tudsz választani, hogy a legkisebb részletektől, az erősebb kontúrokig ugyanazzal a filccel tudd megrajzolni. Azonban, ha csak jegyzetelésre, írásra, vagy kiegészítésként használod a tűfilcet, akkor ez nem feltétlenül létfontosságú szempont.

Más médiumokkal való használat

Tűfilc összehasonlítás - Hogyan válasszunk?A víznek, valamint a szövegkiemelőnek mindegyik tűfilc ellenállt, így akvarellhez, bullet journal-hoz ilyen szempontból bármelyiket választhatjátok. Persze ajánlott egy pár percet várni a teljes száradásig, főleg, ha vastagabb kontúrokról, nagyobb fekete felületről van szó.

Azonban alkoholos markerrel már nem mindegyik kombinálható, kicsit nehezebb itt a választás. Ilyenkor kifejezetten fontos, hogy valóban megszáradjon teljesen a tűfilcek tintája, amely több időt vehet igénybe, mint hittük. Például a Winsor & Newton, a Faber-Castell és a Steadtler tűfilceket egy kb 30 perc száradás után is még elmosta, viszont, ha tovább hagytam száradni, és másnap mentem át rajta az alkoholos markerrel, akkor már ezt nem tapasztaltam. Valamint a Pentel és a Zebra tűfilceket sem ajánlanám alkoholos markerhez, enyhén ezeket is elmosta. A legjobb választás melléjük a Sakura, a Copic, az Uni vagy a Tombow tűfilcek valamelyike, ezekkel rövidebb száradási idő után is biztosan tudtam használni a markereket.

Egyéb szempontok

Az előbbi tesztek alapján a legfontosabb szempontokat vettem figyelembe, azonban lenne pár kiegészítés, amelyet szeretnék hozzáfűzni. Az egyik ilyen a tűfilcek ár-érték aránya. A bemutatott tűfilcek közül a legolcsóbb a Zebra Zensations, a legdrágább pedig a Copic Multiliner SP. Ennek fő oka nem csak a Copic prémium minősége, hanem újrahasznosíthatósága is, amelyet lejjebb bővebben is kifejtek. Ár-érték arányban viszont talán a legkedvezőbb az Uni Pin tűfilc, amely kiváló minőségű, rengeteg méretben elérthető és használható akár akvarellhez, alkoholos markerekhez is.

Egy másik fontos szempont a tűfilcek újrahasznosíthatósága. A kipróbált tűfilcek közül szinte mindegyik egyszer használatos, kivéve a Copic Multiliner SP, amelyhez nem csak külön tintapatront, hanem cserehegyeket is lehet kapni. Fém teste pedig gondoskodik róla, hogy tényleg hosszú életű legyen, akárhányszor újra tölthessük. Kiszerelés, készletek szempontjából a Sakura Pigma Micron tűfilcek között válogathatunk a legtöbb lehetőségből, több 3 és 6 darabos készlet közül is. A Black & Gold változatból, pedig akár egy 12 darabos készletet is beszerezhetünk. A Zebra és a Pentel tűfilceket csak darabra tudod beszerezni, a Copic-nak pedig készletet, csak a Multiliner széria tűfilceiből tudsz venni, amelyekben a tinta ugyanaz, azonban nem újra tölthetőek.

Habár a cikkben fekete tűfilceket hasonlítottam össze, fontos megjegyezni, hogy ezek közül többnek is van színes változata is. A Sakura Pigma Micron és a Copic Multiliner érhető el ebből a szempontból a legnagyobb választékban. Ezek egyesével és készletben is kaphatóak. A Sakura 7, a Copic pedig 9 színben. Azonban az Uni, a Faber-Castell, és a Winsor & Newton is szolgál néhány színváltozattal. Az Uni Pin szürke és szépia árnyalatokban, a Faber-Castell alapszínekben, a Winsor & Newton pedig szürke, szépia és indigó színekben kapható. A Staedtler Pigment Liner-nek is van több színe, azonban ezek csak készletben érhetőek el.

Összegzés

Számomra a kipróbáltak közül 4 tűfilc került ki ’nyertesként’, amelyeket bárkinek szívesen ajánlok. Ezek a Tombow Mono Drawing, a Copic Multiliner, az Uni Pin és a Sakura Pigma Micron tűfilcek. Ezek mindegyike elég jól szerepelt azon szempontok alapján, amelyek nekem a legfontosabbak, főként a vízállóság és az alkoholos markerekkel történő használat.

Ez persze, csak saját vélemény, az alapján, hogy én mire, hogyan használom ezeket az eszközöket. Ha te főként tűfilccel rajzolsz, esetleg csak jegyzeteléshez keresel egyet, lehet te más véleményen leszel. Mégis remélem tudtam ezzel a cikkel segíteni egy kicsit, ha kezdetekben keresel egy tűfilcet, és nem feltétlenül tudtad, mik a különbségek, hogyan válassz közülük.

Ha pedig sikerült a döntés a fent említett 9 fajta tűfilcet itt találod;

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük