Mivel kenheted el a grafit ceruzát?

A grafittal történő rajzolásnak is több válfaja van. Vannak akik nem tartják igazi rajzolásnak, amikor valaki maszatol és elkeni a grafitot. Én úgy gondolom, hogy nincs a grafit elkenésével semmi gond, ha valaki szépen, tisztán alkalmazza azt. Mindenféle technikának megvan a létjogosultsága. Ebben a bejegyzésben bemutatom Neked, hogy mit tudsz használni ehhez a technikához és mi az, amit inkább kerülj el.

Mit ne használj:

Az alábbi technikák is alkalmazhatóak a grafit elkenésére, én mégsem javaslom a használatukat. Le is írom mindegyiknél, hogy miért.

Az ujjad

Vannak akik esküdnek rá és bőszen használják, én azonban nagyon nem javasolnám. Az ujjunk alapvetően zsíros, még ha nem is érezzük. Minden alakommal, amikor rányomjuk a lapra az ujjunkat, ezt az olajat felvisszük a lapra. Erre az olajos rétegre könnyedén ráragad a grafit, és onnan azt visszaradírozni gyakorlatilag nem lehet. Egyúttal foltos is lehet a rajzunk attól függően, hogy hova mennyi olajat sikerült felkennünk. És itt még említsük meg a kéretlen ujjlenyomatokat is, amik nagyon „szépen” kirajzolódnak, ha grafit kerül rájuk. A rajzolás kezdeti szakaszától érdemes nagyon odafigyelni rá, hogy nem nyomjuk rá az ujjunkat a lapra, mert ez később sok bosszúságot okozhat.

Így mutat a grafit elkenése az ujjunkkal
Így mutat a grafit elkenése az ujjunkkal

 

Papírzsebkendőt

Egy fokkal jobb, mint az ujjunk, de nehezen kezelhető: nem szabályozható megfelelően, hogy hova mennyi grafitot viszünk fel vele. Probléma még vele, hogy könnyen szakad és gyakran az ujjunk végzi a papíron.

Ez az eredmény, ha zsepivel kened el a grafitot.
Ez az eredmény, ha zsepivel kened el a grafitot.

 

Mit használj?

A következő eszközökkel különböző textúrákat érhetünk el. Érdemes kísérletezni, mindegyikkel megismerkedni, és a megfelelő helyeken a megfelelőt használni.

Papírceruzák és tortillionok

Sokféleképpen nevezik például satírceruza, satírrúd, papírrúd, javító papírrúd, dörzsceruza stb. A papírceruza nem más, mint préselt papírrúd, ami ceruza formájúra van kialakítva. Különböző vastagságúakat tudsz beszerezni, és attól függően, hogy mekkora területen kell vele dolgozni, ki tudod választani a legalkalmasabbat. A papírceruza alkalmas a grafit elsatírozására, egységes tónus létrehozására, tökéletes színátmenet elérésére és a színek keverésre. Tisztításához használj dörzshegyezőt!

papírceruzaGrafit elkenése grafitceruzával. A ceruzát arra is használhatod, hogy plusz grafitot vigyél fel vele.
Grafit elkenése grafitceruzával. A ceruzát arra is használhatod, hogy plusz grafitot vigyél fel vele.

Egy tiszta papírceruza visszavesz a grafitból, így világosodik az a terület, ahol használjuk. Ha már van a papírceruzán grafit, arra is használhatjuk, hogy egy adott területre plusz grafitot vigyünk fel vele.

Vatta, fültisztító pálcika

Hasonlóan tudjuk használni mint a papírceruzát – természetesen a vatták hamarabb elhasználódnak, így sűrűbben kell cserélgetnünk.

Ilyen eredményt kapsz a fültisztító pálcika használatával.
Ilyen eredményt kapsz a fültisztító pálcika használatával.

 

Ecsetek

Nekem az első számú kedvencem ez a technika. Különböző méretű és formájú ecseteket tudsz használni. Érdemes tömöttebb ecseteket választani. Nekem például a sminkecsetek nagyon jól működnek erre a célra.

Alkalmazhatjuk úgy, hogy a ceruzával besatírozott területet „átfestjük fele”, így egy egységes, vonalaktól mentes felületet kapunk. Valamint használhatjuk úgy is, hogy grafitporba mártjuk, és úgy építjük fel a szükséges árnyalatot, rétegről-rétegre.

Satírozott grafitfelület ecsettel elkenve ilyen eredményt ad.
Satírozott grafitfelület ecsettel elkenve ilyen eredményt ad.

 

Grafitpor felvitele ecsettel.
Grafitpor felvitele ecsettel.

 

Mikroszálás vagy szarvasbőr kendő

A legegységesebb, legsimább felületet talán így tudjuk elérni. A lapra felvitt grafitot elkenjük vele. Ha telítődik a kendőnk, csak kimossuk és újra használhatjuk.

Kendő használatával így tudod elkenni a grafitot.
Mikroszálas kendő használatával így tudod elkenni a grafitot.

 

Szarvasbőr kendő
Szarvasbőr kendő

Remélem, tudtam segíteni Neked azzal, hogy bemutattam a rendelkezésre álló technikákat. Azt javaslom, minél többet próbálj ki, hogy megtapasztald, milyen eredményeket tudsz vele elérni, és így mindig tudni fogod, hogy az adott rajznál melyiket érdemes használnod. Jó rajzolást!

[jaw_panel_box title=”Tetszett a cikk? Iratkozz fel hírlevelünkre, és ne maradj le egyetlen írásunkról sem!” message_style=”success”]Ráadásul hírlevél olvasóink elsőként értesülhetnek új termékeinkről és legjobb akcióinkról!
Iratkozz fel Te is ide kattintva![/jaw_panel_box]

1 thoughts on “Mivel kenheted el a grafit ceruzát?

  1. Nagyon sokat segített nekem a rajzolás terén

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük